A növényi olajok előnyei

A növényi olajok előnyeiAz emberi szervezetnek 3 fő tápanyagforrásra van szüksége: szénhidrátok, fehérjék és zsírok. Nem elég azonban arra figyelni, hogy mindegyikből elegendőt vigyünk be szervezetünkbe, hanem arra is ügyelni kell, hogy egészséges formában tegyük meg ezt. Ilyenek pl. a növényi olajok (zsírok), melyek egészségesebbek, mint az állati eredetű olajok.

Az egészséges forma egyik eleme az olajok mennyisége. A megfelelő zsírok napi szintű fogyasztása elengedhetetlenül fontos. A zsírok felelnek a szervezetben lévő enzimek előállításáért, a hormonháztartás fenntartásáért és a vitaminok felszívódásában is komoly szerepet játszanak. Emellett egy nemrég készült tanulmány szerint a növényi zsírok – mint például az olívaolaj vagy az avokádó zsírja – jelentősen csökkentik a korai halálozás kockázatát. A zsír szervezetünk építőköve, fűti testünket és felelős idegrendszerünk állapotáért.

Törekedni kell arra, hogy telítetlen zsírokat fogyasszunk, amennyiben lehetőségünk van rá. Mivel pl. a napraforgó olaj telített zsírtartalma kevesebb mint harmada a disznózsírénak, így a napraforgó olaj sokkal egészségesebb. Az egyik legjobb zsírforrás a napraforgóolaj, amely többszörösen telítetlen zsírsavakban – jellemzően omega-6-zsírsavban – gazdag. Ezt az esszenciális zsírsavat az emberi szervezet nem képes előállítani, ugyanakkor elengedhetetlen a szervezet megfelelő működéséhez.

A növényi zsírok másik előnye, hogy antioxidánsokat tartalmaznak, melyek megkötik a szabad gyököket, melyek a daganatos betegségek kialakításában játszanak szerepet.