Az ötlettől az árusítható gyógyszerig

Az ötlettől az árusítható gyógyszerigValamilyen gyógyszert szinte mindenki szedett már életében, ugyanis az egészségügyi problémákra az egyik megoldás a gyógyszerrel történő kezelés. De milyen folyamatok történnek, amíg eljut egy gyógyszer oda, hogy a patikában meg tudjuk vásárolni, és meggyógyít minket, hogyan is működik a gyógyszer engedélyeztetés?

Amíg régebben teljesen emberi fejlesztéssel készültek a gyógyszerek, ma már a számítógépek előnyeit is kihasználjuk gyógyszer készítés során. Az első folyamat, a fejlesztés, számítógépekkel történik, ugyanis először meg kell határozni, hogy milyen betegséget szeretnénk kezelni vele.

Ezt követően laboratóriumi körülmények között létrehozzák a gyógyszer hatóanyagát, amelyet a tervezési fázisban meghatároztak. Nem csak az előállítás fontos ebben a részben, hanem az is, hogy miből lehet előállítani és hogyan a molekulát, ami a gyógyítást fogja végezni. Ha minden rendben van, akkor következhetnek a laboratóriumi majd pedig az állatkísérletek.

Az embereken végzett kísérletek csak akkor következhetnek, ha az előző fázisokban mindent rendben találtak. Első lépésként kis dózisban tesztelik embereken az új gyógyszereket. Ezek mikrodózisok, melynek során a molekula sorsát követik végig az emberi szervezetben. Ezt követi csak, amikor normál dózisban alkalmazzák a gyógyszert. Ha lehetőség van rá, akkor egészséges, de mindenképpen önként jelentkező emberek kapják először a normál dózisokat. Egyre több ember kapja meg a gyógyszert, vizsgálják a reakciókat, mellékhatásokat. Forgalomba akkor hozható egy gyógyszer, ha ezeken a folyamatokon mind megfelelt, és utána az engedélyeztetési folyamatot is sikerrel vette.